Egy nő szíve a titkok mély óceánja...

Talán csak egy lányt... Talán A lányt... Talán egy barátot... Talán egy
régi szerelmet... Talán a múltat... Vagy esetleg a jövőt... Esetleg a
szerelmet... Talán egy ismerős figurát... Talán a legnagyobb
ellenséget... Talán azt,akit csak gyűlölni tudsz... Talán azt,akit a
legjobban szeretsz... Azt,aki fájdalmat okozott neked... Azt,aki mindig
melletted van... Azt,aki nem szeretett... Vagy éppen azt aki nagyon is
szeretett... Mindenkinek mást jelentek.

Szerinted van ennek értelme?
- Nem kell, hogy legyen, az csak megtörténik, mint mikor először meglátsz valakit csak úgy, elmegy melletted az utcán, és egymásra néztek egy pillanatra. Létezik egy ilyen felismerés, mintha tudnátok valamit, aztán a másik elmegy, és már túl késő bármit is csinálni. És sohasem felejted el, mert ott volt, és te elengedted. Azt gondolod: "És ha megálltam volna? Mi van, ha megszólítom? Mi van? Mi lett volna?" Talán csak párszor van ilyen az életben.
- Vagy egyszer.
- Vagy egyszer.

 
"Mivel nőből vagyok, nem mondom ki, amit akarok; de fenntartom a jogot arra, hogy hisztizzek, ha nem kapom meg."

"Bennünk, nőkben olyan erők rejlenek, amelyek ámulatba ejtik a férfiakat. Elviseljük a nehézségeket és viseljük a terheket, de tudunk boldogok lenni, szeretni és örülni is. Mosolygunk, amikor pedig sikoltani akarnánk. Dalolunk, amikor pedig legszívesebben sírnánk. 
Sírunk, amikor boldogok vagyunk, és nevetünk, amikor idegesek vagyunk. 
Küzdünk azért, amiben hiszünk. Bátran szembeszállunk az igazságtalansággal. Válasznak nem fogadunk el "nem"-et, amikor meg vagyunk róla győződve, hogy létezik jobb megoldás is. Képesek vagyunk 
lemondani bármiről, hogy a családunknak ne kelljen nélkülözniük. 
Megrettent barátnőnket elkísérjük az orvoshoz. 
Feltétel nélkül szeretünk. Amikor gyermekeink kitűnnek valamiben, elsírjuk magunkat, és tapsolunk örömünkben, amikor barátaink díjakat nyernek. 
Boldogok vagyunk, amikor a fülünkbe jut, hogy valahol egy kisbaba született, 
vagy hogy két fiatal összeházasodott, és a szívünk szakad meg, amikor egy
barátunk meghal. Meggyászoljuk egy családtag elvesztését, mégis erősek vagyunk, ha azt látjuk, hogy a környezetükből minden erő elszállt. Tudjuk, hogy egy ölelés, vagy egy csók a megtört szívek gyógyítója lehet."

Nem vagyok tökéletes lány. A hajam nem áll mindig jól és gyakran elbukom. Néha ügyetlen vagyok és néha összetörik a szívem. Van, hogy veszekszem a barátaimmal és vannak napok, amikor semmi sem sikerül. De ha jobban belegondolok és egyet hátra lépek, akkor úgy érzem, hogy ez a különleges élet a valóság, és lehet, de csak lehet? hogy szeretek tökéletlen lenni?

Én.. azt hiszem, kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körbe barátok, és nem nevettetnének meg, nem rángatnának el olyan helyekre, ahol aztán jól érzem magam. Teljesen jól vagyok igazából, derűs hangulatom van, sokat nevetek, és mosolygok. Őszintén, mert ez a legfontosabb. De akkoris hiányzik valami. Úgy érzem, hogy most nagyon jó nekem, mégis ez a kellemes életérzés párosul valami furcsán bizsergő hiányérzettel. Nem tör le, nem rontja el a kedvem, csupán kicsit zavaró. A fájó torok is zavar, de náthásan is lehet nevetni. Sokáig gondolkoztam mit hiányolok.. mi nyugtalanít, hogy nincs meg. Hiszen igenis sokminden megvan. Elismerem, nem nyafogok, ez az igazság. Rájöttem mi hiányzik. A biztonságérzet. Folyamatosan fel vagyok arra készülve, hogy bármi elromolhat, ez a normális tudom. De csak egy pillanatra a teljes bizonyosságnak azt az illúzióját akarom élvezni, hogy ez az idill örökké tartani fog. Egy mosoly csak nekem Valakitől, egy ölelés tőle, hozzábújni, megölelni.. valakit, aki fontos nekem. Már ez is bőven elég lenne, hogy egésznek érezzem a saját kis világomat, és jóllakott cicaként mosolyogjak. Most is ábrándozva mosolygok a monitor előtt. Borzalmasan álmodozó tudok lenni néhanapján. Mindig. Igazából olyan dolgokban reménykedek, amik elérhetetlenek. 
De legalább ez az élmény, ez az álom, ez a vágy az enyém.
Ha más nem is.

"És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, aki megtanít egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel, hogy léteznek csodák. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok."

Utánam néztek...Rajtam nevettek...
Aztán percekig rólam fecsegtek...
Téma a ruhám... Téma a sminkem...
Mindig ez megy, ha megláttok engem...
De én is nevetek rajtatok...
Mert egyikkőtöknek sincs stílusuk...
Sajnállak titeket lányok, 
De ha rátok nézek ? Hányok...
Akármit mondotok, én nem változok,
Örökké egyéniség maradok.

"Egyszer egy indiai Hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. 
Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, 
mely a szomorú napokon 
vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. 
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. 
Egyetlen szót vésett bele: elmúlik"

...Te vagy a világ legszebb, legbájosabb hercegnője.
- És te ki vagy? Hogy hívnak? - kérdezte szívdobogva a kis hercegnő.
- Szeretőnek hívnak - mondta az idegen.
- Szerető.... milyen szép neved van....
Az idegen lehajolt és megcsókolta őt.
- Mi volt ez? - a kis hercegnő pirulva rezzent össze: Hiszen az ajkad most mondta a legszebbet, most mikor nem beszélt.
- Csak egy csók volt, amit mondtam.
- Nem értelek, beszélj, mi az a csók?
- A csók a szótalan szó, a mondhatatlan megmondása - felelte az idegen.
- Szeretem a mondhatatlant - suttogta a kis hercegnő - mondd meg még egyszer nekem.

"Két nő lakik bennem:az egyik meg akar ismerni minden
kalandot,át akar élni minden örömet és szenvedélyt,a másik viszont
hétköznapi életet szeretne,biztonságot,nyugalmat,boldog családot.Én
vagyok a háziasszony és a szajha,két lélek egy testben,akik egymás
ellen harcolnak."

Furcsán érzem magam. Néha nincs kedvem semmihez, mégis csinálni akarok
valamit. Néha a zene halknak tűnik, pedig már olyannyira hangos, hogy
fáj tőle a fejem. Néha énekelni akarok, csak úgy spontán, de nem merek
(MIÉRT?). Néha üvölteni tudnék, de valamiért mégse akarok. Azt akarom,
hogy valaki szeressen, de mikor valaki belém szeret azt kívánom, bár ne
szeretne. Miért vagyunk néha ennyire döntésképtelenek? Miért akarunk
valakit, mikor magányosak vagyunk, és miért akarunk magányosak lenni,
mikor van valakink? Miért vágyunk mindig olyanra, ami sosem lehet a
miénk (vagy épp aki)?<3

Oldal: csak csajok:**
idézetek. ~ képek. *-* ♥ ! - © 2008 - 2024 - soksokidezetek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat